Amerikai sörforradalom

A 19. század második felében, a bevándorlók második nagy hullámával tömegesen érkeztek az Amerikai Egyesült Államokba azok az angol, belga, cseh és német sörfőzők, akik mesterségbeli tudásukat és tradícióikat új hazájukba is magukkal vitték. A tudományok, a technika-technológia és a közlekedés rohamos fejlődése nyomán az épp akkoriban megszületett sörfajta, a láger meghódította Amerikát.

A szövetségi államban a 20. század fordulóján mintegy 4000 sörfőzde működött, és látta el kiváló sörrel a kontinensnyi ország minden bárját, csehóját, játéktermét és luxushoteljét a kanadai és a mexikói határ között. A paradicsomi állapotoknak azonban 1920. január 16-án, a szesztilalmi törvény életbelépésekor egy csapásra vége szakadt. A 13 évig tartó száraz időszakot csak minden századik (legális) sörfőzde élte túl, azok, amelyek tőkeerősek voltak, és képesek valamiféle profilváltásra. Az Anheuser-Busch például malátás gyógy- és tápitalokat készített ezen időszak alatt.

A szesztilalom kihirdetésével azonban az élet nem állt meg, sőt Amerika népe még nagyobb ivási fokozatba kapcsolt, amit jól illusztrál az a tény is, hogy 1924-ben már több hordóra volt szükség az illegális sörforgalom lebonyolításához, mint a legutolsó „békeévben”, 1919-ben.

Az illegálisan főzött sör azonban meglehetősen vékonyka, testetlen volt, és a lebukások kockázatának csökkentése érdekében igyekeztek minél rövidebbre fogni az érlelési időt is.

Az így készült – mondjuk így – egyszerű sörökön pedig egy egész generáció szocializálódott az USA-ban, így számukra később – amikor már ismét legálissá vált a sörfőzés – is ez a híg vacak jelentette a sört, amit azután még legalább két generáció szürcsölt boldogan üvegből, dobozból meccsnézés vagy horgászás közben.

Az 1980-as évekre azonban sok amerikainak betelt a pohara a híg sörökkel, és – mivel az üzletekben és a sörözőkben nemigen talált jobbat – nekiállt otthon sört készíteni. Elindult és meglepően gyorsan elterjedt a házi sörfőzési mozgalom. Az évek során pedig sok amatőr oly nagy jártasságot szerzett a sörfőzés tudományában, és olyan mennyiségben készített sört, hogy azzal már szükségszerűen megjelent a piacon is. Eleinte csak egy-egy sörözőbe lopakodtak be, majd egyre-másra nyíltak meg a sörfőzde-sörözők, és idővel a szupermarketek polcait is ki kellett bővíteni a megnövekedett kínálatnak (és természetesen keresletnek) megfelelően.

Ma az Amerikai Egyesült Államok a világ második legnagyobb sörgyártója (Kína mögött), évi 230 millió hektoliter sörrel. Ennek a mennyiségnek körülbelül 90 százalékát néhány multi állítja elő. A maradék 23 millió hektoliteren (ez a magyarországi sörtermelés 3,5-4 szerese) osztozik mintegy 40 regionális sörfőzde és körülbelül 1400 mikrosörfőzde. Ezzel a sörfőzdék számát tekintve az USA (Németországot megelőzve) világelső. És vélhetően nem csak ebben világelsők, hanem a főzött sörfajtákat illetően is. Belga típusú búzasörtől cseh recept szerint főzött barna lágersörig mindent készítenek. Hosszú ideig a világ legerősebb sörét is amerikai főzdében készítették, fél éve azonban a skótok büszkélkedhetnek ezzel a címmel.

Nem ritka, hogy egy-egy sörfőzde akár 15-20 féle sört is főz egy esztendőben, mindig az idénynek megfelelően. Nagyon nagy divatja van az USA-ban a húsvéti és karácsonyi alkalmi söröknek is, amelyeket minden évben változó receptúra szerint készítenek, és – a gyűjtők kedvét is keresve – évről évre más címkével hoznak forgalomba.

Az Európából hosszú ideig lenézett és nem sokra tartott amerikai sörfőzők immár az óvilág sörözőiben is hódítanak, a nagyobb sörmetropoliszokban (legalább palackos kiszerelésben) több helyen is kaphatók söreik. Mi még nem tartunk itt, de jó hír, hogy a kiskereskedelemben már nálunk is beszerezhető néhány egészen kiváló amerikai kézműves sör.


rendkivüli és heti akciók!


események
Bajnokok Ligája

BL napokon is irány a Pointer Pub! Hatalmas kivetítőn nézheted a mérkőzéseket, miközben kedvenc sörödet is ihatod!

POINTER PUB -
Margit krt.

Cimkék

egy sör nem sör! próbáld ki csapolt söreinket!
Ismerd meg a Pointer Pub söreit!
A ház sörét ki ne hagyd!
Elérhetőségeink
Pointer Pub & Restaurant – Váci u.   1052 Budapest Váci u. 33.
Tel: (+36)20 524 4862
Tel: (+36)30 659 3857
Nyitva h-cs 11h – 02h, p-v: 9h-02h, vagy kicsit tovább
Konyha 23:45-ig.
Pointer Pub & Restaurant – Kecskeméti u.
1053 Budapest Kecskeméti u. 15.
Tel: (+36) 1 796 2611 (+36)30 659 3857
Nyitva minden nap 11:00-02:00, vagy kicsit tovább

Pointer Pub – Teréz krt.
1066 Budapest  Teréz krt. 34.
Tel: (+36) 1 607 6194 (+36) 20 949 0819
Nyitva:
h-cs: 10:00-02:00, vagy kicsit tovább
p-sz: 10:00-04:00, vagy kicsit tovább
v: 12:00-02:00, vagy kicsit tovább
Pointer Pub – József krt. (Új!!)
1088 Budapest  József krt. 15.
Tel: (+36)1 614 6733
Nyitva:
h-szo: 10:00-02:00
v: 12:00-02:00
Pointer Pub – Margit krt.
1027 Budapest, Margit krt. 56.
(+36) 30 305 9348
Nyitva minden nap 14:00-02:00, vagy kicsit tovább
Pointer Pub – Madách tér
1075 Budapest, Madách tér 5.
(+36) 30 3059 348
Nyitva: h – p 12h – 02h vagy tovább
sz – v 14h – 02h vagy tovább